Kék Hullám Zászló

A legjobb balatoni strandok védjegye

Köszöntünk a Kék Hullám Zászló honlapján!

A Balatoni Szövetség több, mint 100 éves múltra visszatekintő civilszervezet, melyet 1904-ben alapítottak a tó körüli települések, létrehozásának célja a Balaton gazdasági életének felvirágoztatása, a fürdőélet fejlesztése volt. A Szövetség jelenleg 83 tagot számlát, több balatoni regionális szervezettel partneri viszonyt ápol.

A Kék Hullám Zászló strandminősítést 2004-ben hozták létre, majd 2009-ben egy franchise kézikönyv fektette le a minősítés alapjait. 2015-ben partnerszervezeteinkkel közösen korszerűsítettük a pontozás szempontrendszerét, megújítottuk a bírálatot.

A bírálatra önkéntes alapon lehet jelentkezni a balatoni strandok üzemeltetőinek. Évről évre egyre több strand vesz rész a megmérettetésen.

A minősítési eredményeiről eddig a Balatoni Szövetség honlapján, illetve a médiából lehetett tájékozódni, de olyan információkat, melyet a helyszíni bejárásokon szereztünk, eddig nem tudtunk megosztani a nyilvánossággal. Fontosnak tartjuk például, hogy a pontozás során is vizsgált akadálymentesítés megközelítésről, illetve használatról szóló információkat megoszthassuk az érdeklődőkkel, segítve ezzel őket a strand választásban. A most induló kekhullamzaszlo.hu honlapon olyan információk szerepelnek, melyet az idei év helyszíni bejárása alatt szereztünk a strandokon. Igyekeztünk objektív tájékoztatást adni, ugyanakkor a szubjektív benyomás is megjelenik a „kinek ajánljuk” résznél.

A honlapon megjelenő nyitvatartási adatok, illetve jegyárak mind-mind a strandok pénztáránál (2023. június közepén) kifüggesztett információkat tartalmazzák. A programok, melyek a strandokon lesznek megvalósítva a strand üzemeltetőjének adatszolgáltatása alapján kerültek feltüntetésre. A strandokról közölt fényképek szintén a strand üzemeltetőitől származnak.

Reméljük, hogy az új honlapon szereplő információk hasznosak lesznek a strandokat látogatók számára.

A Balatonra látogatóknak szíves figyelmébe ajánljuk a minősítésben résztvevő strandokat. Sokrétű szolgáltatás mellett gyönyörű természeti környezetben tudják élvezni a Balaton nyújtotta élményeket.

Balatonfüred, 2023. 07. 07.

Fabacsovicsné Kovács Krisztina

a Balatoni Szövetség titkára